Óvodai beiratkozás

Megjelent: 2016. április 10. vasárnap

 

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016. szeptember 1-jétől 2017. augusztus 31. napjáig tartó nevelési évre 
történő óvodai beiratkozásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2016. május 17-18-19. (kedd-szerda-csütörtök)
 08.00 órától - 13.00 óráig és 14.00 órától - 17.00 óráig

Az óvoda három éves kortól a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.2016. szeptember1. napjától legalább napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett minden olyan kisgyermek, aki 2016. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét.
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott óvodába óvodai nevelésre köteles gyermekét. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, akiéletvitelszerűen az óvoda körzetében lakik.
Azon kisgyermekek esetében, akik 2016. szeptember 1. és 2016. december 31. között töltik be 3. életévüket, kérjük a szülőket, gondviselőket, hogy jelezzék felvételi igényüket a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási helyszerinti illetékes vagy a választott óvodában.

                                                                                                                     

Az óvodai beiratkozáskor szükséges bemutatni:

  1. a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (gyermek lakcímkártyája),
  2. a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (szülő lakcímkártyája)
  3. a gyermek egészségét, fejlettségét igazoló orvosi igazolást.

A felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről  írásban értesíti a szülőt legkésőbb az óvodai beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapig. A szülő az óvodavezető döntése ellen, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül felülvizsgálati kérelmet nyújthat be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzőjéhez. 
A jegyző - az egyházi és a magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére, az óvodavezető valamint a védőnő egyetértésével a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva a kisgyermek ötödik életévének betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól. 
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. 
Szabálysértést követ el az a szülő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben nem íratja be az óvodába, ellene szabálysértési eljárás indítható.

Szárazréti Óvoda (Székesfehérvár, Farkasvermi u. 1.) tel: 315-513,

Nyitvatartási rendje:  Hétfő-péntek: 6.30-16.30 óráig

A körzethez tartozó utcák:
Bagoly utca, Bébic utca, Bodrogi utca, Cinege utca, Csóka utca, Dorna utca, Dráva utca, Ezrespuszta, Farkasvermi köz, Farkasvermi utca, Gaja utca, Garam utca, Gém dűlő, Gólya I. dűlő, Gólya utca, Gyéres utca, Harkály utca, Hernád utca, Holló utca, Horgász dűlő, Ikva utca, Ipoly utca, Kakukk utca, Kánya utca, Karvaly utca, Kertész köz, Kertész utca, Kócsag utca, Komáromi vasúti őrház, Kőrösi utca, Kút dűlő, Lajta utca, Latorca utca, Marcal utca, Miava utca, Mohai utca, Mura utca, Nyúl dűlő, Opole tér, Páva utca, Pityer utca, Rába utca, Sajó utca, Sas utca, Séd utca, Sellő utca, Sió utca, Sólyom utca, Szamos utca, Száva utca, Túzok utca, Vág utca, Varjú utca, Vércse utca, Veréb utca, Virág utca, Zala utca, településszintű lakos

Meghívó

Megjelent: 2016. március 23. szerda

 

Kedves Szülők!

 

Szeretettel várjuk leendő óvodásainkat ismerkedési nyílt napunkra, melyet április 07-én 10 órától tartunk óvodánkban. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kérés

Megjelent: 2016. március 16. szerda

 

Kedves Szülők!

 

Kérjük Önöket, hogy adójuk 1%-nak a felajánlásával támogassák óvodánk alapítványát!

Alapítványunk neve és adószáma:

Szárazréti Óvoda Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány

18502277-1-07

 

Segítségüket előre is köszönjük!

 

 

Tájékoztató az ingyenes étkezés feltételeiről

Megjelent: 2016. február 17. szerda

Kedves Szülők!

A 2015. évi LXIII. törvény (a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény az óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosítása alpján), 2015. szeptember 1-én lép hatályba.

 

Ennek értelmében az óvodai gyermekétkeztetés a 2015/2016-os nevelési évben ingyenes lesz azoknak, akik:

- rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, vagy

- tartósan beteg vagy fogyatékos, vagy

- a családban tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek, vagy

- a családban 3 vagy több gyermeket nevelnek, vagy

- nevelésbe vették, vagy 

- az egy főre jutó havi nettó jövedelem kevesebb, mint a nettó minimálbér 130%-a ( 2016. januártól 95.960,-Ft)

 

Az igénylés módja egységesen egy nyilatkozat kitöltésével történik, melyben a szülő büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy milyen jogon igényli az ingyenes óvodai étkezést.

 

A kedvezmény a kérelem benyújtását követő naptól vehető igénybe.

A nyilatkozat letölthető, kérhető az óvodában.

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.